Útközben nem beszélgettek egymással, sőt azt követően, hogy leültek az asztalukhoz, jó darabig csak szótlanul ültek egymással szemben, felváltva tanulmányozva mobiltelefonjukat és az étlapot. Amikor a rendelés felvételére megjelent az olasz pincérfiú, Alice váratlan ötlettel állt ...
Késő délelőtt volt már, amikor Jack úgy döntött, ideje kikászálódni az ágyból, tizennyolc óra talán elegendő volt az alvásból. Örömmel állapította meg, hogy amíg aludt, addig elkészült a konditerem. Pont úgy, ahogy kérte, benne voltak azok a kínzóeszközök, melyek kellettek ahhoz, hogy ...
Magyarország hivatalosan meghívja Izrael miniszterelnökét, akire a Hágai Nemzetközi Bíróság körözést adott ki háborús bűncselekmény elkövetése miatt. A magyar kormány nem tart attól, hogy ez terrorveszélyt jelent az országra nézve, habár akik ellen Netanjáhu elkövette a terhére rótt ...
A „Mi lesz itt jövőre?” írásomban azzal foglalkoztam, hogy a Fidesznek milyen politikai lehetőségei vannak arra, hogy megakadályozzák a Tisza Párt esetleges győzelmét a 2026-ra tervezett választásokon. Eszköz tárjuk meglehetősen széles, kezükben az erőszakszervezetek irányítása, a teljes közmédia, a választási ...
Mindenkit foglakoztat a kérdés, mi lesz itt jövőre? Az idei év meglepő politikai fejleményei minden elemzőt és szakértőt kirántottak az évek óta tartó mély álmukból és arra sarkallják őket, hogy az üveggömböt simogatva megmondják a tutit. Csatlakozva hozzájuk (bár sem elemző, sem szakértő nem vagyok), én ...
Egy ország hétköznapjai, ahol minden lehetséges és annak az ellenkezője is. Pár gyöngyszem az elmúlt napokból.
1) A Miniszterelnök csodálkozásának ad hangot egy interjúban, miszerint mennyire eldurvult a közbeszéd Magyarországon. Bayer Józsefet természetesen ő nem olvas, de ha bármit is írt vagy mondott volna, ...
Szijjártó feszengve hallgatta, ahogy Lavrov vele szemben ülve 10 percen át osztja a NATO-t és az EU-t
Szánalmas egy felvétel. Ül a szuverén magyar külügyminiszter és nem szól egy szót sem, miközben a tárgyalópartnere hosszú perceken keresztül szidja a szövetségeseit és partnereit. A ...
Kétéves korában az ember még hajlandó úgy tekinteni a világra, hogy amit nem lát, az nem létezik. A legtöbb ember felnő és tisztában lesz azzal, hogy mi létezik és mi nem, az nem azon múlik, hogy látjuk-e vagy sem. Mindez a politikusok szemszögéből egy kicsit másképpen néz ki. Lehet, hogy ők sosem nőnek ...
Gyurcsány-kihívója: Jelentős elégedetlenség van a DK-n belül, sokaknak az elnökkel van problémája „Ahhoz, hogy a baloldal meg tudjon újulni, ahhoz Gyurcsánynak mennie kell” – véli Abd El Rahim Ali, Gyurcsány Ferenc DK-s kihívója, aki a Partizánnak adott interjút.
Egy ...
21 Kutatóközpont: kormányváltást akarnak, egypárti Magyar-kormányt nem. A Tisza Párt elnöke abban téved, hogy az ellenzéki választók egypárti és nem koalíciós kormányt akarnak.
Erre a cikkre illik leginkább az a mondás, hogy előbb oda kell érni a hídhoz, aztán meglátjuk, hogy ...
https://illuzioavagyavalosag.cafeblog.hu/
Vendég- poszt 2021-03-28
Minőségi ...
Magyarok
Mivel az előző webhely megszűnt, új blogot indítottam, ahonnét megoszthatok gondolatokat!
Köszönöm ha olvassátok, véleményezitek! Csak egy kérésem van: Magyarul, szépen, ...
Nagyon szarul nézel ki – köszöntette Peter, rápillantva a belépőre. A valamikor sportos, jó erőnlétben lévő férfi csontsoványra fogyott, s bár a negyvenes éveinek elején járt, ránézésre inkább tűnt hatvannak.
Ezért hívtál, hogy ezt megállapítsd? – ...
Hát igen, néha ez előfordul – bólintott Parker komoly arccal -, bár a te esetedben is volt külső segítség a karriered alakulásában a kedves apósod személyében, ha jól emlékszem.
Tudod, az ő szerepe annyi volt a pályafutásom alakulásában, mint a jamaikai rumnak a világos sörben ...
Minden hatalomnak kell, hogy legyen stratégiája, főleg annak, amelyik hosszabb időre tervezi az ország irányítását. Már pedig, ha a Fidesz vezető politikusainak megnyilatkozásait olvassa az ember, akkor egyértelmű, ők bizony minimum 30-40 évben gondolkoznak. Ki is neveztek stratégiai igazgatónak egy joviálisan mosolygó fiatalembert, aki rendszert ...
Előterjesztés a Képviselő-testület SZMSZ-ről
Vannak szerencsés emberek, akiknek a környezetében van olyan rendkívül tehetséges, sikeres ember, aki az ő sorsukat is pozitív irányban mozgatják, sőt az élet nagy terheit is leveszik a vállukról. A szerencsés embereknek általában egy ilyen ismerősük, rokonuk van, de már az is bőven elegendő a boldogulásukhoz. De vannak – igaz kevesen - a ...
A helyzet teljesen reménytelennek tűnt. A megáradt folyó magával ragadta egyre jobban fáradó testét, fejét csupán másodpercekre tudta a víz szintje fölött tartani, fuldoklott, ráadásul ahogy sodródott a vízben, folyamatosan nekiütközött a folyóban levő szikláknak. Fájt minden porcikája, de leginkább a ...